– Anya! – kiabáltak be a szobából.
– WC-n vagyok. Mindjárt megyek – kiabálom vissza. Hú de jó, kezdődik a nap.
Pár perc múlva egy duzzogó, ébredező kislányt találok az ágyunkban. – Kakiltam kicsim. – mondom neki. Apja látszólag már visszaaludt. – De én azt akartam, hogy ne kakilj hanem csak pilsilj.
– Nehogy te mond már meg anyádnak, hogy mit csináljon – hangzik Apa hangja, kicsi erőteljesebben. Hát mégsem alszik.
– Pisilni kell.
Kicsi kócosomat kihalászom az ágyból és odavezetem a bilihez. – Most már tudom, kitől örökölted, hogy nyűgösen kelsz. – simogatom meg a fejét és közben mosolyogva Apa felé nézek, aki látszólag ismét alszik.
Pisi után beviszem a saját ágyába. Betakarom. – Kimegyek megcsinálom a tejcsidet. Istenem még a kávémat sem ittam meg.
– Igyuk meg együtt! – már mosolyog, haja az arcába hullik, elsimogatom onnan.
Később ő tejcsit iszik cumisüvegből én az éltető kávét szürcsölöm. Már felöltözve kellene lennem. Mindegy, úgyis régen késtem már. 10 perc belefér….
– Hogy aludtál? – a hátát simogatom, ő mint, egy doromboló kiscica belesimul a tenyerembe és magába issza a szeretetet. Beszélgetünk egy kicsit, ébredezünk. Később kiszáll az ágyából, , összekötöm a haját, ráadok a pizsire egy pulcsit, hűvös van.
Ittam kávét, vasaltam pólót, előszedtem a szekrényből a saját ruhámat, neveltem gyereket, de még mindig nem öltöztem fel……………
– AAAAAnya!
– Mi van?
– Nem tudod, hogy hol van a csavarhúzó? Tegnap még bent volt az asztalon!
Bugyiba és melltartóban nekiállunk műanyag csavarhúzót keresni. Pistike indulna Bolíviába és előtte feltétlenül meg kell tankolnia és meg is kell szerelnie az autóját, ami ugye nem megy csavarhúzó nélkül. (Szerencsére a benzinkút megvan.)
– Látod Kicsim ezért kellene neked elpakolni a játékaidat! – bosszankodom, de azért közben nézem a polcokat, dobozokat. Emlékszem, hogy este összeszedem minden mügyűrt, a csavarhúzó is benne volt a kezemben, de hogy hova dobtam be? A morgolódás egyébként is jogtalan, egy négyéveshez képest kicsi lányom nagyon is pakolóképesnek bizonyul.
– Kicsikém, nincs meg a csavarhúzó. Majd délután megkeressük. – borotvaélen táncolok, de elfogadja. Tízből egy. Hurrá.
Apa később már nem ilyen szerencsés. Kint kávézom a lányokkal, a munkahelyem teraszán. Nincs még nyolc sem, amikor már másodjára hív. – Nem tudod, hogy van Maya iskolás táskája? – Iskolástáska?????? Fent az asztalomon megírandó levelek halmaza, párat már megcsináltam kávé előtt, szerkesztés, nyomtatás, alkalmazkodás, munkatársak, gyors ebéd… Iskolástáska … Kicsi szőrös kutyus, ami cipzárral nyitható és Maya minden apróságot belepakol, azután meg „megy iskolába”. – — Nem tudom.
– Nem hoztátok haza az oviból?
– Nem. Látod, ezért nem szeretem, ha minden hülyeséget elcipeltek az oviba…. Életem párját nem nagyon érdekli a lecseszés. Ő most éppen katasztrófát próbál hárítani.
– Kicsim az oviba hagytátok tegnap. Ott lesz bent – mondja Majának. – Na jól van szia, jó legyél! – ez már nekem szól. A háttérben egy négyéves hisztizni kezd a kutyás táska után….

What a great blog